Zsákmányszerzés agárpályán - az igazi ösztön

A Lelkes Csapatot terrieres gazdik hozták létre, akik ki akarták próbálni kutyáikat agárpályán. Mára rengeteg terrier fajta képviselteti magát Csapatunkban, de sok más fajta is. Örömmel fogadunk Csapatunkba keverék kutyusokat.

Szervezünk edzéseket az Isaszegi Agárpályán teljesen kezdőknek, haladóknak, és nagy népszerűségnek örvendenek versenyeink, amiket Lelkes Versenyeknek hívunk, és évente háromszor rendezünk meg.
Bárkinek ajánlom programjainkat, akik szeretnék jól lefárasztani kutyáikat, vagy szeretnék megnézni, mi az a zsákmányszerző ösztön, ami alapvetően minden kutyában benne van.
Jó futkározást kívánunk minden Lelkes Kutyusnak!


2015.07.12: 4. LELKES VERSENY

2015.07.12 22:31

   A nyári kánikulában a Lelkes Csapat hangulata is a tetőfokára hágott, újabb rekord nevezéssel rendeztük meg negyedik versenyünket Isaszegen. Különlegessége volt a rendezvénynek az amerikai staffordshire terrier csapat hatalmas létszáma, amihez a terrierek szokásos és elvárt kiváló teljesítménye is társult. Első rendezvényünk volt, amire külföldről is érkezett nevezés, illetve az első, amelyen diviziós rendszerben versenyeztek a kuyták, lásd versenykiírás.

Résztvevők, futamok:

70m – amerikai staffordshire terrier, szóló

Arthur, staffordshire terrier - Ódor Attila

Barack, amerikai staffordshire terrier - Krautheim Viktor

Dagi, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

Emma, amerikai staffordshire terrier - Csuti Barbara

Ici, amerikai staffordshire terrier - Lugosi-Hajdú Ildikó

Joy, amerikai staffordshire terrier - Király Regina

Kaga, amerikai staffordshire terrier - Iványi Zsuzsanna

Keisha, amerikai staffordshire terrier - Ondrisek Vivien

Lucy, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

Nasi, amerikai staffordshire terrier - Czékus Viktória

Numa, amerikai staffordshire terrier - Gábor István

Brody, amerikai staffordshire terrier - Kecskés Zsolt - Krautheim Viktor

Pajti, amerikai staffordshire terrier - Vadócz László

Quanti,  amerikai staffordshire terrier - Vágó Edina

Tara, amerikai staffordshire terrier - Flier Tamás

Tyra, amerikai staffordshire terrier - Hegedűs Mónika

Zebra, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

 

70m – vegyes, szóló

Alíz, dobermann keverék - Dobó Zsófia

Audrey, bedlington terrier - Varga Rita

Azula, parson russell terrier - Füri Anikó - Gál József

Brenda, boxer - Bozsoky Györgyi

Csubakka, keverék - Homola Tímea

Diva, malinois - Trajter Szilvia

Dolli, vizsla keverék - Orbán Csaba

Dorka, törpe tacskó - Murvai Katalin

Fly, border collie - Noficzer Eszter

Füge, amstaff keverék - Iglódi Kristóf

Jana, border collie - Varga Nóra

Luna, pit bull terrier - Kaszás Vivien

Manó, keverék - Gasparovszky Bea

Mendy, labrador - Wágner Péter

Mese, border terrier - Szőcs Tímea

Molly, foxterrier - Hlavács Erika

Natasa,  pit bull terrier - Szabó Mátyás

Nightwish, kerry blue terrier - Hegyaljai Melinda

Soma, cavalier king charles spániel - Szalai Annamária

Taz, parson russell terrier - Dóczi Kata

Turbó, pincher - Noficzer Eszter

Vidra, labrador keverék – Nagy Andrea

 

270m – whippet futam, szóló

Pepper, whippet - Budai Tamás

Rézi, whippet - Pilár Judit

Sally, whippet - Baka Orsolya

Zamira, whippet - Uliczki Vera

 

270m – foxi futam, szóló

Ben, foxterrier - Neuberger János

Mixi, foxterrier – Varga Györgyi

Zoé, foxterrier - Magony Lotti

Rudi, foxterrier - Bozsoky Györgyi

Fickó, foxterrier - Neuberger János

 

270m – amerikai staffordshire terrier, szóló

Zebra, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

Barack, amerikai staffordshire terrier - Krautheim Viktor

Coco, amerikai staffordshire terrier - Ondrisek Vivien

Dagi, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

Gino, amerikai staffordshire terrier - Gábor István

Keisha, amerikai staffordshire terrier - Ondrisek Vivien

Lucy, amerikai staffordshire terrier - Cristina Popa

 

270m – vegyes, szóló

Aladár, parson russell terrier - Rácz Anikó

Brutusz, malinois - Nagy Szilvia

Cani-ball Pí, borderstaffy - Szatyina Szilvia

Cenzo, malinois - Imre György

Drummer, bedlington terrier - Plásztán Kata

Evin, leopárdkutya - Tóbiás Zsófia

Fluffy, jack russell terrier - Cristina Popa

Kimi, leopárdkutya - Tóbiás Zsófia

Lina, keverék - Dubóczky Anna

Lutra, border terrier – Dóczi Kata

Minnie, beagle - Bácskai Júlia

Mogyi, keverék - Kiss Ágnes

Nara, bedlington terrier - Plásztán Kata

Niffe, keverék - Laczkó Krisztián

Phoebe, középuszkár - Lovró Szilvia

Sidney, border kelpie - Szatyina Szilvia

Simon, border-patter - Szőcs Tímea

Sugar, boxer - Cristina Popa

Szimba, keverék - Vasicza Bálint

Tóbiás, bedlington terrier – Nagy Andrea

Zebu, keverék - Sárosi Zsófia

Zuko, parson russell terrier - Füri Anikó - Gál József

 

Versenykiírás:

 

CSOPORTBEOSZTÁSOK LELKES VERSENYEN

Két kategóriában lehet futamot indítani a versenyen:

- FAJTACSOPORTBAN (minimum 4 nevezés ugyanazon fajtából, ugyanazon a távon)

- DIVIZIÓBAN (osztályban) időeredmények alapján

 

FAJTACSOPORTOK

4 vagy több azonos fajtájú kutya esetében azonos távon a résztvevők dönthetnek úgy, hogy az időeredményektől függetlenül saját futamot indítanak, saját díjazással. Ha egy fajtacsoport így dönt, akkor köteles a csoportba befogadni minden fajtatiszta kutyát abból a fajtából, aki a versenyre nevezett. Viszont bármelyik nevező dönthet úgy, hogy nem fajtacsoportban, hanem divizióban indul.

Javasolt díjazás: 2 teljesített futamból a jobbik eredmény számít, de a csoport dönthet másként.

Fajtacsoport indításáról és a díjazás szabályáról legkésőbb a versenynapot megelőző csütörtök este 20.00-ig dönteniük kell a tagoknak, ha nem döntenek, akkor DIVIZIÓBAN indulnak, ha eredményhirdetésről nem döntenek, akkor a javasolt módon kerülnek díjazásra.

Agarak mindig saját fajtacsoportban indulnak.

 

DIVIZIÓK

A diviziós futamok ideális  esetben 6 kutyából állnak ugyanazon a távon (kisebb eltérés létszámban (1-2 kutya) elképzelhető). A diviziós besorolások lényege, hogy egy divizióban olyan kutyák fussanak, akik időeredményben a legközelebb állnak egymáshoz.

Minden kutya először egy időelőfutamot fut, majd az itteni eredmények alapján soroljuk be őket a 6-os (diviziós) döntő futamokba.

 

A két futam közötti szünetben soroljuk be a kutyákat a döntőbe, létrehozva a DIVIZIÓKAT (csoportokat vagy osztályokat). A döntő futambeosztásai ki lesznek függesztve a zsűriház falára, és hangosbemondóban is hirdetve lesznek. A döntő futamok mindig a lassabb diviziókkal kezdődnek és a leggyorsabbal zárulnak, először 70 méteren, majd 270-en. Helyezéseket a döntő futam eredményei alapján hirdetünk.

Minden egyes divizióban lesz eredményhirdetés külön-külön.

Ha egy kutyának nem lesz érvényes mért ideje az időelőfutamban (nem megy végig, visszafordul, stb), akkor nem soroljuk be divizióba, hanem vigaszágra kerül, közös futamban minden olyan résztvevővel, aki nem teljesítette az időelőfutamot. Vigaszág mindig 70 méteres futamot jelent, és itt is lesz saját eredményhirdetés és díjazás.

Szóló futamoknál versenytakaró és szájkosár nem kötelező, de a szájkosár olyanoknál javasolt, akik nehezen engedik el a nyulat elkapás után.
 

A Diviziós futamokon kívül 4 fajtacsoport indul:

270m – nagytestű agár futam

270m – whippet

270m – amerikai staffordshire terrier

270m – foxi csapat szóló

70m – amerikai staffordshire terrier

Balesetmentes  és eredményes versenyzést kívánunk minden Lelkesnek!

 

Pár fotó Skrach Lactól: